Bújócska
FIGYELEM! A KÖVETKEZŐ KRITIKA AZOKNAK SZÓL, AKIK MÁR LÁTTÁK A FILMET, DE KÍVÁNCSIAK EGY EMBER VÉLEMÉNYÉRE ÉS A SAJÁT GONDOLATAIKAT VALAMIFÉLEKÉPPEN ÖSSZE SZERETNÉK EGYEZTETNI EGY ÍRÁSSAL! TARTALMAZNI FOGJA A FILM VÉGÉT ÉS A FONTOSABB MOTÍVUMOKAT, TEHÁT SPOILERES! KIFEJEZETTEN AZOKNAK AJÁNLOM, AKIK MÁR MEGNÉZTÉK EZT A MŰVET.
EZUTÁN PEDIG ARRA HÍVNÁM FEL A FIGYELMET, HOGY A KÖVETKEZŐ ÍRÁS CSAK AZ ÉN ÁLLÁSPONTOM, AZ ÉN VÉLEMÉNYEM: ETTŐL MÉG NEM KELL IGAZNAK LENNI! JÓ SZÓRAKOZÁST!
Ajaj, úgy érzem hogy kicsit beteg vizekre eveztünk... Véleményem szerint tévesen írják azt, hogy a Bújócska semmiújat nem mutat, hogy átlagos, hogy séma. Nem így írnám le ezt a filmet. Inkább úgy, hogy: meghökkentő.
A film nem hagy nyugodni még az első 6 percben sem, ugyanis megtörténik a tragédia: a Robert De Niro által játszott pszichológus családapa felesége öngyilkos lesz és a férjére hagyja a kislányukat, Emilyt. Az apa úgy dönt hogy otthagyják a nagyvárost és vidékre költöznek egy nyugodt helyre, ahol a lány talán ki tudja heverni a borzalmat, amelyet végül egy képzeletbeli baráttal, Charlieval akar feledtetni. Ekkor tér a film arra a pontra, amikor bármikor kilenghetne a kivitelezés, de ez nem történik meg és a kislányt elkönyveljük elmebetegnek (gondoljunk csak itt például a macskára). Az apa rájön hogy a kislánya őt hibáztatja a felesége haláláért és közelebb akar férkőzni ehhez a Charliehoz, amely még nagyobb gondokat hordoz magában. Eközben azt láthatjuk, hogy folyamatosan kísérti az az este, mikor megtalálta az asszonyt holtan a fürdőkádban. Egy kritikus pillanatban (történetesen, amikor megtalálja az új, de halott barátnőjét kitekeredett testrészekkel) elszakad valami és aztán egyre jobban rájövünk hogy mennyire átvágott minket a
film. Ez talán legjobban a dolgozószobás jelenetben mutatható ki, amikor De Niro rájön, hogy semmi cuccot nem csomagolt még ki és a naplójába sem írt semmit, pedig sokat képzelődött róla. Így egy pálfordulás következik be és a pszchiológusból lesz a beteg páciens.
A időzített feszültségadagoló jelenetek el lettek találva: nem sok, nem kevés, pont az arany középút, ami azért egy ilyen műfajú filmnél erős követelmény. Ezzel egyetemben a hanghatások is klasszok voltak, amelyek nagyban meghatározzák a kívánt és végül az elért hatást, amely egy nyomasztó hangulattá nőtte ki magát a játékidő haladtával.
Néha úgy éreztem, mintha a rendező kezéből kicsúszott volna a gyeplő, mert valamilyen hepehupás talajra vágtattak a paripák, de aztán fellélegeztem és újra átbírták venni az irányítást. De mi van azzal a fekete barlanggal? Ilyenkor természetesen szeretünk belegondolni, hogy vajon mit is akart ezzel érzékeltetni a rendező? Talán mikor még nem tudtuk, hogy valójában az apa a hunyó, és a kislány fala tele volt rajzokkal, melyben a lyuk szélén álló Charliet ábrázolja, talán olyan jelentést is beletudunk gyömöszölni, hogy a barlang valójában a Emily sötét tudatalattija. Hisz mialatt átvágott a film, azt hittük, hogy Charlie a kislány tudatalattija, de miután megtudtuk hogy De Niro, az apa a gyilkos.... Nehéz erről írni és szerintem egyáltalán nem is lényeges. Az én általam látott befejezés nagyon tetszett: a kislány belenyugszik az anyja halálába, de miután az egyik női mellékszereplő becsukja az ajtót, láthatjuk hogy egy kórházban vannak. Véleményem szerint nagyszerű vég.
De Niro hozta a formáját, a beteg szerep pedig nekem kifejezetten tetszett. Dakota Fanning zord, hideg nézése úgy gondolom, hogy a késői órákban filmező nézőknek kölcsönöz egy másfél órányi tömény borzongást, ezzel a kivitelezéssel pedig felnő a feladathoz a Bújócska. De tényleg, egy picit beteg.
