34# - Bújócska (Hide and Seek - 2005)

Bújócska

FIGYELEM! A KÖVETKEZŐ KRITIKA AZOKNAK SZÓL, AKIK MÁR LÁTTÁK A FILMET, DE KÍVÁNCSIAK EGY EMBER VÉLEMÉNYÉRE ÉS A SAJÁT GONDOLATAIKAT VALAMIFÉLEKÉPPEN ÖSSZE SZERETNÉK EGYEZTETNI EGY ÍRÁSSAL! TARTALMAZNI FOGJA A FILM VÉGÉT ÉS A FONTOSABB MOTÍVUMOKAT, TEHÁT SPOILERES! KIFEJEZETTEN AZOKNAK AJÁNLOM, AKIK MÁR MEGNÉZTÉK EZT A MŰVET.

EZUTÁN PEDIG ARRA HÍVNÁM FEL A FIGYELMET, HOGY A KÖVETKEZŐ ÍRÁS CSAK AZ ÉN ÁLLÁSPONTOM, AZ ÉN VÉLEMÉNYEM: ETTŐL MÉG NEM KELL IGAZNAK LENNI! JÓ SZÓRAKOZÁST!

Ajaj, úgy érzem hogy kicsit beteg vizekre eveztünk... Véleményem szerint tévesen írják azt, hogy a Bújócska semmiújat nem mutat, hogy átlagos, hogy séma. Nem így írnám le ezt a filmet. Inkább úgy, hogy: meghökkentő.

A film nem hagy nyugodni még az első 6 percben sem, ugyanis megtörténik a tragédia: a Robert De Niro által játszott pszichológus családapa felesége öngyilkos lesz és a férjére hagyja a kislányukat, Emilyt. Az apa úgy dönt hogy otthagyják a nagyvárost és vidékre költöznek egy nyugodt helyre, ahol a lány talán ki tudja heverni a borzalmat, amelyet végül egy képzeletbeli baráttal, Charlieval akar feledtetni. Ekkor tér a film arra a pontra, amikor bármikor kilenghetne a kivitelezés, de ez nem történik meg és a kislányt elkönyveljük elmebetegnek (gondoljunk csak itt például a macskára). Az apa rájön hogy a kislánya őt hibáztatja a felesége haláláért és közelebb akar férkőzni ehhez a Charliehoz, amely még nagyobb gondokat hordoz magában. Eközben azt láthatjuk, hogy folyamatosan kísérti az az este, mikor megtalálta az asszonyt holtan a fürdőkádban. Egy kritikus pillanatban (történetesen, amikor megtalálja az új, de halott barátnőjét kitekeredett testrészekkel) elszakad valami és aztán egyre jobban rájövünk hogy mennyire átvágott minket a 

film. Ez talán legjobban a dolgozószobás jelenetben mutatható ki, amikor De Niro rájön, hogy semmi cuccot nem csomagolt még ki és a naplójába sem írt semmit, pedig sokat képzelődött róla. Így egy pálfordulás következik be és a pszchiológusból lesz a beteg páciens.

A időzített feszültségadagoló jelenetek el lettek találva: nem sok, nem kevés, pont az arany középút, ami azért egy ilyen műfajú filmnél erős követelmény. Ezzel egyetemben a hanghatások is klasszok voltak, amelyek nagyban meghatározzák a kívánt és végül az elért hatást, amely egy nyomasztó hangulattá nőtte ki magát a játékidő haladtával.

Néha úgy éreztem, mintha a rendező kezéből kicsúszott volna a gyeplő, mert valamilyen hepehupás talajra vágtattak a paripák, de aztán fellélegeztem és újra átbírták venni az irányítást. De mi van azzal a fekete barlanggal? Ilyenkor természetesen szeretünk belegondolni, hogy vajon mit is akart ezzel érzékeltetni a rendező? Talán mikor még nem tudtuk, hogy valójában az apa a hunyó, és a kislány fala tele volt rajzokkal, melyben a lyuk szélén álló Charliet ábrázolja, talán olyan jelentést is beletudunk gyömöszölni, hogy a barlang valójában a Emily sötét tudatalattija. Hisz mialatt átvágott a film, azt hittük, hogy Charlie a kislány tudatalattija, de miután megtudtuk hogy De Niro, az apa a gyilkos.... Nehéz erről írni és szerintem egyáltalán nem is lényeges. Az én általam látott befejezés nagyon tetszett: a kislány belenyugszik az anyja halálába, de miután az egyik női mellékszereplő becsukja az ajtót, láthatjuk hogy egy kórházban vannak. Véleményem szerint nagyszerű vég.

De Niro hozta a formáját, a beteg szerep pedig nekem kifejezetten tetszett. Dakota Fanning zord, hideg nézése úgy gondolom, hogy a késői órákban filmező nézőknek kölcsönöz egy másfél órányi tömény borzongást, ezzel a kivitelezéssel pedig felnő a feladathoz a Bújócska. De tényleg, egy picit beteg.

33# - A komédia királya (The King of Comedy - 1982)

A komédia királya

FIGYELEM! A KÖVETKEZŐ KRITIKA AZOKNAK SZÓL, AKIK MÁR LÁTTÁK A FILMET, DE KÍVÁNCSIAK EGY EMBER VÉLEMÉNYÉRE ÉS A SAJÁT GONDOLATAIKAT VALAMIFÉLEKÉPPEN ÖSSZE SZERETNÉK EGYEZTETNI EGY ÍRÁSSAL! TARTALMAZNI FOGJA A FILM VÉGÉT ÉS A FONTOSABB MOTÍVUMOKAT, TEHÁT SPOILERES! KIFEJEZETTEN AZOKNAK AJÁNLOM, AKIK MÁR MEGNÉZTÉK EZT A MŰVET.

EZUTÁN PEDIG ARRA HÍVNÁM FEL A FIGYELMET, HOGY A KÖVETKEZŐ ÍRÁS CSAK AZ ÉN ÁLLÁSPONTOM, AZ ÉN VÉLEMÉNYEM: ETTŐL MÉG NEM KELL IGAZNAK LENNI! JÓ SZÓRAKOZÁST!

Ez az 1982-es Scorsese-produktum nem híres, sőt, alig hallottak róla. Vajon miért lépett fel ez az ismeretlenség?Annak tudatában, hogy egy nagyon jó kis filmről beszélünk, ez még jobban érthetetlen. Scorsese tipikus motívumai jelennek meg a A komédia királyának képkockáin: széleskörű karakterábrázolás, a lelki világ teljes feltárása és ezzel egy Scorsese-illatot - esetlegesen nevezhetjük Scorsese-érzetnek is - kölcsönöz a mozinak. Emellé pedig megkapjuk De Nirot,aki olyan természetesen lengedez és tébolykodik a vásznon, mintha csak ráírták volna a szerepet és talán még ez meg is lehet.

Adott egy egoista, hiú és lelkes Rupert Pupkin, akinek legnagyobb álma, hogy ő legyen a komédia királya. Órák hosszat képzelődik arról, hogyan beszélget az akkor nagyon híres és menő Jerry Langforddal, amivel talán még nem is lenne gond, ha egy tizenéves gyerek lenne. De ő egy felnőtt és a játékidő haladtával egyre tébolyultabbnak látjuk a látomatásokat, az illúziókat. Pupkin kartonpapírokhoz beszél és megpaskolja őket, majd kiáll egy emberekkel lefestett hatalmas fal elé és gyakorolja az előadását. Az utolsó dolog egy eladóművész számára nem is olyan rossz dolog, na de a többi. A többit látni kell és punktum. Ruperttel viszont nem elég beérni, kell mellé még egy bolond nőszemély is, aki ugyancsak képzelődik. A férfi és a nő nagyon közel állnak egymáshoz: barátok. És talán azért lettek barátok, mert összekapcsolta érzéseiket valami: Jerry Langford. A férfi Jerry Langford legjobb barátjának hiszi magát, míg a nő a csajának, a barátnőjének és ahogyan belemelegszenek a látomásosdiba, annyira tévesztik össze a saját agyuk szüleményét a valósságal. Scorsese valójában egy mániákus, erőteljes bolond lelki és szellemi világát festi le elénk, ami a besorolt kategória ellenére sem lehet vígjáték. Néha-néha kapunk egy-két erősebb poént és én tudtam nevetni rajta, de kínomban. Nem tudnám megmagyarázni teljes egészében, de Scorsese képi világa és a már fentebb említett "érzete" valahogy behúz a forgatásra és ott ragaszt. A legnagyobb rendezők stílusjegye ez, éppen ezért kell csemegézni a műveik közül.

Pupkin viszont egyszer csak megharagszik Jerryre - miután kiutasította leendő barátnőjével együtt a villájából - és a bolond nőszeméllyel együtt elrabolja. Ekkor már tisztán és világosan látszik a szándék: az egyik előadáson Pupkin Langford helyett akar fellépni az egész TV-s közönség előtt, az egész ország előtt, hogy megmutassa: vele nem lehet packázni. Épp eleget szórakoztak vele, folyamatosan ott ült a recepcióban, csak váratták és váratták, de semmi. Talán össze lehet kapcsolni egy picit a Taxisofőrrel, melyben ugyanígy nőttön nőtt a feszültség, bár ott egy kicsit el lett nyújtva ez, itt viszont teljesen tökéletes mértékben van adagolva. Végül Pupkin fellép és kiderül hogy remek abban a műfajban, amit akar csinálni. A közönség ovációban tör ki, de ezután csücsül egy kicsit a börtönben. Elhangzik a film leghíresebb mondata: "Inkább leszek király egy éjszaka, mint balek egy életen át".

És hogy miért is fontos ez a film valójában? A média minden idők legelmebetegebb megnyilvánulása a hamis és a túlzó, gyakran pedig légbőlkapott információátadásnak. Ha pedig érkezik egy férfi, akinek kicsit talán az átlagásnal kisebb a tűrőképessége és történetesen mániákus is, akkor nincs menekvés. Akkor megtörik a média, legalábbis egy kis időre. Igazából azért érdemes kivárni a film végét, mert ott kapjuk meg a legértékesebb gondolatot: hiába volt Rupert Pupkin egy elmebeteg egoista, nagyon jó volt abban, amit csinált és az embereket nem érdekelte az, hogy elrabolta Jerry Langfordot, mert miután kijött a börtönből, még talán jobban is szerették. Szerintem ez a teória egy kis könnyed gondolkodással átvetíthető a rohamos hétköznapokra. Nagyon jó film, szeretjük.

32# Ellenség a kapuknál (Enemy at the Gates - 2001)

Ellenség a kapuknál

FIGYELEM! A KÖVETKEZŐ KRITIKA AZOKNAK SZÓL, AKIK MÁR LÁTTÁK A FILMET, DE KÍVÁNCSIAK EGY EMBER VÉLEMÉNYÉRE ÉS A SAJÁT GONDOLATAIKAT VALAMIFÉLEKÉPPEN ÖSSZE SZERETNÉK EGYEZTETNI EGY ÍRÁSSAL! TARTALMAZNI FOGJA A FILM VÉGÉT ÉS A FONTOSABB MOTÍVUMOKAT, TEHÁT SPOILERES! KIFEJEZETTEN AZOKNAK AJÁNLOM, AKIK MÁR MEGNÉZTÉK EZT A MŰVET.

EZUTÁN PEDIG ARRA HÍVNÁM FEL A FIGYELMET, HOGY A KÖVETKEZŐ ÍRÁS CSAK AZ ÉN ÁLLÁSPONTOM, AZ ÉN VÉLEMÉNYEM: ETTŐL MÉG NEM KELL IGAZNAK LENNI! JÓ SZÓRAKOZÁST!

A történelmi filmadaptációk általában ellentmondást szorítanak ki az emberekből, legalábbis a véleményeik alapján, amely korántsem baj, de ettől függetlenül érdekes. Főleg az olyan területeken merülnek fel viták, amelyek egy-egy rettenetes, érthetetlen korszakot mutatnak be számunkra: értem itt a náci Németországot, vagy a proletárdiktatúra alapítóországát, Oroszországot. Az Ellenség a kapuknál az utóbbi időtartamot öleli fel nagy akcióval dúsítva, de nem helyez különösebb hangsúlyt az embertelenségek végtelen sorozatának bemutatására, ez csak egy történet, amely akarva-akaratlanul egy történelmi alaptételbe van ágyazva. Két mesterlövész: az egyik egy orosz, a másik egy német és vadásznak egymásra. Leleményesen és fondorlatosan. Meglepően ismert és elismert műről van szó, ami kétoldalú dolog, bár a szubjektív vélemény kinyilvánítása itt is nyomatékosan beleszámít, mint minden más filmnél. 

Muszáj először a másod-főszereplőre kitérnem, rögtön az elején. Ed Harrisről van szó, aki rengeteg filmben szerepelt és leginkább mellékszerepekben mutatta meg hatalmas tehetségét. Úgy gondolom hogy itt ő húzta fel az Ellenség a kapuknál c. alkotást egy olyan szintre, amelyen láthattunk már valami színészi játékot is, ugyanis Jude Law nem igazán törte magát az orosz parasztfiú szerepének interpretálásra, legalábbis nem valami eredményesen. Ezzel szemben Ed Harris tekintete már felpezsdíti a vásznon történő eseményeket, tőle elvárható módon. Aztán a hős barátunk mellett áll egy propagandával 

foglalkozó egyén, akit Joseph Finnies alakít elég jól. Jude Lawról nem írnék többet, mert nem tetszett a játéka. A csodálkozó szemei folyamatosan valami mély érzelmet akartak kiváltani, de nem nagyon sikerült, legalábbis elég kínosan éreztem magam. Erőtlen volt, a csodálkozás leginkább arra hasonlít Lawnál, mikor egy kisgyerek szorongat egy gyűrött 

ötszázast a jobb kezében és nyálcsorgatva figyeli a cukrosbácsi kínálatát. Nem szimpatikus.A képi világ modern volt: említésre méltóan sokszor láthattunk távcső-szemszögből jeleneteket, amely hangulatot adományoz a vászonra, ez pedig tetszett. A feszültségadagolás aránylag jónak mondható, de többet kellett volna nyújtania, hisz egy 

ilyen párharc lefestésének az elsőszámú lételemei az izzadó kéz és pattogó idegszálak. Viszont ezek egyike sem jelentkezett, ami kellően nagy csalódással töltött el. Lehetséges hogy mellébeszéltem, mert talán az elején izgatott voltam, aztán ez fokozatosan enyhült, egy picit visszajött, aztán nem. Ha függvénnyel mértük volna a változásokat, 

valószínűleg leginkább hullámpalára hasonlított volna az agyamból származó jelek sorozata.

Érdekes dolog, hogy a készítők melyik oldalon foglalnak állást. Az oroszokén -e, vagy a németekén? Tény és való, hogy a hangsúly leginkább a kommunista oldalra húzott, mégis elég jól megpróbálták kiegyenlíteni ezt a másik oldalon is. Ez viszont nem zárja ki azt, hogy az orosz szemszögből mutatták be a történetet, hisz a film alapjául szolgáló könyv is így tett, ezzel viszont nem lehet szórakozni.

Kellemes szórakozás, Jude Law számomra nevetséges játékával, kellő akcióval, izgalommal.  

31# - Kínai negyed (Chinatown - 1974)

Kínai negyed

FIGYELEM! A KÖVETKEZŐ KRITIKA AZOKNAK SZÓL, AKIK MÁR LÁTTÁK A FILMET, DE KÍVÁNCSIAK EGY EMBER VÉLEMÉNYÉRE ÉS A SAJÁT GONDOLATAIKAT VALAMIFÉLEKÉPPEN ÖSSZE SZERETNÉK EGYEZTETNI EGY ÍRÁSSAL! TARTALMAZNI FOGJA A FILM VÉGÉT ÉS A FONTOSABB MOTÍVUMOKAT, TEHÁT SPOILERES! KIFEJEZETTEN AZOKNAK AJÁNLOM, AKIK MÁR MEGNÉZTÉK EZT A MŰVET.

EZUTÁN PEDIG ARRA HÍVNÁM FEL A FIGYELMET, HOGY A KÖVETKEZŐ ÍRÁS CSAK AZ ÉN ÁLLÁSPONTOM, AZ ÉN VÉLEMÉNYEM: ETTŐL MÉG NEM KELL IGAZNAK LENNI! JÓ SZÓRAKOZÁST!

Én nagyon szeretem a film-noirt, mint műfajt, amelynek az egyik gyöngyszeme Roman Polanski Kínai negyed c. filme, ha csak nem a legjobbja. Ez az 1974-es alkotás joggal fennmaradt az útókor számára, többek között ez abban nyilvánul meg, hogy A zongorista után ez a leghíresebb Polanski film.

A forgatókönyv Oscar-díj szükségességéről úgy gondolom hogy nem igazán vitatkozhatunk, ugyanis olyan történetbonyolítás és fordulatalkotás szemtanúi lehettünk a 2 órás játékidő alatt, amely talán még egyszer nem fog megíródni és vizualizálódni, amelyet Polanski olyan nagyszerűen tett. Erőfeszítésért bár Oscart nem nyert el, de úgy gondolom, hogy nem ez a legfontosabb szempont, hiszen egy maradandót sikerült alkotni. J. J. Gitts folyamatosan dohányzó, kalapos-öltönyös személyiségét senki más fogasára nem lehetett volna ráakasztani, mint Jack Nicholsonéra. Fantasztikus lazasága, 

erős kiállása és az emlékezetekben maradandó arckifejezései lebilincselik a nézőket, nemhiába ő az egyik legsikeresebb színész. Kétségkívül voltak még hatalmas játékai, példának okáért vegyük a legjobbat, a Száll a kakukk fészkére c. alkotásban, amelynél frenetikusabbat senki nem tudott volna produkálni. Itt viszont más volt a környezet és a szempont, amelyhez nagyon jól tudott alkalmazkodni.

A legjobb dolog a cselekmény szempontjából, hogy a szóban forgó Kínai negyed csak néha és akkor is csak sejtelmesen merül fel Nicholson, vagy éppenséggel a régebbi társai beszédében, amely talán még egy kis nyomasztást is nyújt az egyébként izgalmas hangulathoz. Csak bonyolódnak és bonyolódnak a szálak, míg egyszer csak felengednek és a játékidő végén fellélegezhetünk, azaz mégsem. Egy motívummal találjuk szembe magunkat, ami eléggé könnyen értelmezhető, de épp ezért szoktam oly gyakran felmerülő nézetemet hangoztatni a motívumokkal kapcsolatban: nagyon sokféle jelentésük lehet. Ha Polanski helyzetét nézzük, akinek várandós feleségét, Sharon Tatet brutálisan meggyilkolták egy villában még a Kínai negyed forgatásának megkezdése előtt, talán a Kínai negyed itt a múlt metaforája, hisz Gitts folyamatosan arról beszélt, hogy nagyon nehéz visszanézni a múltba, mert nem tudott megvédeni egy olyan embert, akit szeretett. A sors fintoraként pedig, mikor újra a kínai negyedbe mentek, ismét megtörtént vele a tragédia, amely egy hátborzongató misztikus dolog. A múlt örökké a rabjává tette Gittset, aki sohasem fog kikeveredni karmai közül, mert ez a sorsa. Ha belegondolunk a jelentésébe, egy picikét lehangoló, de ez nem gond, mert egy jó krimi fonáljaiba bugyolálva interpretálták számunkra a mondanivalót, amely több mint nagy dolog. Még most is kiráz a hideg, ha felidézem azt a jelenetet, melyben az egyik rendőr a nő után lő (akit illetőlegesen Faye Dunaway játszott, szintén remekül), majd látjuk a kocsit, ahogy egyre lassul és közben halljuk azt az idegszakító dudát, amely mint a halál előfutáraként tép bele a szívünkbe. Feledhetetlen.

Polanskiban én még sohasem csalódtam, úgy gondolom hogy ezután sem fogok. Remek.

30# - Hotel Ruanda (2004)

Hotel Ruanda

FIGYELEM! A KÖVETKEZŐ KRITIKA AZOKNAK SZÓL, AKIK MÁR LÁTTÁK A FILMET, DE KÍVÁNCSIAK EGY EMBER VÉLEMÉNYÉRE ÉS A SAJÁT GONDOLATAIKAT VALAMIFÉLEKÉPPEN ÖSSZE SZERETNÉK EGYEZTETNI EGY ÍRÁSSAL! TARTALMAZNI FOGJA A FILM VÉGÉT ÉS A FONTOSABB MOTÍVUMOKAT, TEHÁT SPOILERES! KIFEJEZETTEN AZOKNAK AJÁNLOM, AKIK MÁR MEGNÉZTÉK EZT A MŰVET.

EZUTÁN PEDIG ARRA HÍVNÁM FEL A FIGYELMET, HOGY A KÖVETKEZŐ ÍRÁS CSAK AZ ÉN ÁLLÁSPONTOM, AZ ÉN VÉLEMÉNYEM: ETTŐL MÉG NEM KELL IGAZNAK LENNI! JÓ SZÓRAKOZÁST!

Az 1994-es ruandai népírtás az emberi kegyetlenségek egyik legnagyobb felkelőkhöz csatolt mészárlása volt, mely a Hotel Ruanda középpontjában áll, mint támpont, mint egy bemutatott időszak. A történt Paul Rusesabaginaról szól, aki a tuszi-ellenes randalírozás áldozatait befogadja a Hotelébe és menedéket ad nekik. A film értékét nyomatékosítja, hogy megtörtént események alapján készült, ami azért számos filmnél a hazugság jelképe, itt viszont nem erről van szó.

Ha valamilyen térben és időben is megesett cselekményt kell interpretálni egy filmben a nézőknek, akkor általában a készítők túlzásokba szoktak esni. Azt viszont nem tudom, hogy egy ilyen szörnyű tragédiát túlzások nélkül el tud -e vinni egy 2 órás mozgókép a hátán? A Hotel Ruanda esetében ez bebizonyosodik, mely egyben rettenetes és jó. Hogyan maradhatott fent mégis ez az alkotás? Hisz mindannyian, akik megnéztük, azt láthattuk, hogyan köpi arcul a Nyugatot Terry George produktuma. Ezen bírálat mellett kapunk egy eszmény-teóriát, mellyel már a Schindler listájában is találkozhattunk, mégis azt kell hogy mondjam, hogy ezek szimplán csak azért maradhatnak meg izgalomként a vásznon, mert megtörténtek. A valós elemek nélkül az egy kicsit is hozzáértő nézők felpattantak volna a székből és elhagyták volna a mozit. Ez viszont nem hiszem hogy sok helyen megtörtént és ez így is van rendjén.

Don Cheadle, Don Cheadle, Don Cheadle... Hát, hogy is mondjam, valószínűleg még napokig az emlékezetemben él gyászos pillantása és reménytelen arckifejezése, amint a temérdek hulla fölött átível a tekintete és befátyolozza a nézők szívét, illetve szemeit. Az alakítása viszont nem volt egy nagy bumm, nem éreztem semmit, csak egy afro-amerikai tehetséges színészt, aki jól játszik, de nem különösebben jól. Úgy gondolom, hogy a filmben szereplő többi színészről nem igazán kell szót ejtenem, mert megvoltak a helyükön, rendezettek voltak és nem is volt baj velük. Egy rövid szerep erejéig megkaphattuk Jean Renot is, ezt viszont nagy sajnálom, mert lett volna még bőven helye az alkotásban.

Az ömlengés után viszont következzen az atmoszféra, amely egy ilyen film esetén létfontosságú, de sajnos nem éreztem áttörést. Ennek a földbe kellett volna döngölnie és lecsapnia, újra meg újra, de nem sikerült, ami elszomorító. Meg sem szabad lett volna szólalnom, de éppen ellenkezőleg: csak úgy dőlt volna belőlem a szó. A nemzetközi szervezetek tétlensége kölcsönzött ámbár egyfajta dühadagolást, mégsem tudtam belefolyni teljes mértékben a történésekbe. Úgy gondolom, hogy azért is annyira nagy gond ez, mert ez a népírtás az afrikai holokauszt szerepében jelent meg rengeteg 

ember szemében és amely majdhogynem így is volt. Ez pedig éppenséggel nem a legkönnyebb témákhoz tartozik, amelyben található perspektívákat nem teljesen tudta kihasználni a Hotel Ruanda.

Ettől függetlenül élvezhető és jó filmről van szó, amelyet érdemes megnézni.

29# - Ez történt egy éjszaka (It Happened One Night - 1934)

Ez történt egy éjszaka

FIGYELEM! A KÖVETKEZŐ KRITIKA AZOKNAK SZÓL, AKIK MÁR LÁTTÁK A FILMET, DE KÍVÁNCSIAK EGY EMBER VÉLEMÉNYÉRE ÉS A SAJÁT GONDOLATAIKAT VALAMIFÉLEKÉPPEN ÖSSZE SZERETNÉK EGYEZTETNI EGY ÍRÁSSAL! TARTALMAZNI FOGJA A FILM VÉGÉT ÉS A FONTOSABB MOTÍVUMOKAT, TEHÁT SPOILERES! KIFEJEZETTEN AZOKNAK AJÁNLOM, AKIK MÁR MEGNÉZTÉK EZT A MŰVET.

EZUTÁN PEDIG ARRA HÍVNÁM FEL A FIGYELMET, HOGY A KÖVETKEZŐ ÍRÁS CSAK AZ ÉN ÁLLÁSPONTOM, AZ ÉN VÉLEMÉNYEM: ETTŐL MÉG NEM KELL IGAZNAK LENNI! JÓ SZÓRAKOZÁST!

Nincs is csodálatosabb annál, mikor Jerikó falai leomlanak, amelyet ebben a nagyszerű filmben interpretáltak számunkra könnyed és szórakoztató formában, amely maga az isteni triumvirátus, mellyel joggal lehet szolgálni a nagyérdeműnek. A készítők együttes erőfeszítése nagyon megmutatkozott, ahogy egy kerek egésszé alakult a történet, amely egyben Frank Capra csodálatos rendezésének, az operatőri munkának és a színészek játékának köszönhető.

Kevés rendező mondhatja el azt magáról, hogy majdnem minden filmje díjat nyert, illetve, hogy mindegyik alkotását imádták a nézők, amely Capránál jelentős dolog. Az én általam vélt életművét, Az élet csodaszépet természetesen nem éri el ez a bohém, mégis nagy érzésű mű, amely szinte légkalapácsként tör bele az emberbe, majd leáll és bennemarad. Nevetünk és nevetünk és nevetünk, mert annyira talán nincs komolyan véve a szerelmi szál, legalábbis így én éreztem. Nem akarták azt, hogy sírjunk, de ellenben akarták, hogy potyogjon a könnyünk a röhögéstől, amely nálam gyakran meg is történt. A 

színészek nélkül viszont nem lett volna az Ez történt egy éjszaka, egy Ez történt egy éjszaka. Clark Gable és Claudette Colbert brillírozott, amelyet csak a mozgókép megtekintésével vehetünk szemügyre, de elég már csak ránézni a borítóra és  megvilágosodik minden. Ironikus az a jelenet, melyben eljátsszák a nyomozók előtt, hogy ők egy házaspár, akik bömbölnek és ordítoznak, mindezt pedig egy filmben, mely még jobban kihangsúlyozza nagyszerű tehetségüket a filmszakmában, melyet érdemes nyomonkövetni minden filmkedvelőnek.

A 30-as években rendkívül sok művész- és más szórakoztató jellegű film került terítékre, melyek közül a kedvencemet, A kék angyalt emelném ki, mely a nagyszerű német Josef von Sternberg kezei közül került ki és amelyet bármikor meg tudok nézni, talán még kritika is lesz belőle. Az Ez történt egy éjszaka viszont valami mást hoz, és talán ezért indokolt a díj. A nem túl bonyolult történet pedig még jobban magában hordozza a nyerést, hisz nem ez a lényeg. A természetesség csak úgy sugárzik ebből a műből és ez a sugárzás mindenben megtalálható: Gable és Colbert mimikájában, a képi világ 

szépségében és a rendezés fantasztikus mivoltában. Most viszont, az ömlengés után talán muszáj megemlítenem egy valamit, amely nem passzolt az én ízlésvilágomhoz: ez pedig helyenként a vágás volt. Tény és való, hogy mindenki meg tudja érteni a filmek felett eljárt időt és a technika korszerűsödését, amely ma már a filmvilágban is megenged olyan dolgokat, amelyek példának okáért a 30-as években még a legmerészebb álmokban sem jelent meg. Néhány jelentnél nyersnek éreztem a képek szekvenciáját, nem folyamatosnak és ez veszített a film hangulatából, amelynek nem lett volna szabad megtörténnie, de ezt dobta a gép.

Elnézve ezen apró probléma mellett nagyszerű és meghatározó műről van szó. Még nagyobb nyomatékossággal, ha Frank Capra jön fel szóba.

28# - Holtodiglan (Gone Girl - 2014)

Holtodiglan

FIGYELEM! A KÖVETKEZŐ KRITIKA AZOKNAK SZÓL, AKIK MÁR LÁTTÁK A FILMET, DE KÍVÁNCSIAK EGY EMBER VÉLEMÉNYÉRE ÉS A SAJÁT GONDOLATAIKAT VALAMIFÉLEKÉPPEN ÖSSZE SZERETNÉK EGYEZTETNI EGY ÍRÁSSAL! TARTALMAZNI FOGJA A FILM VÉGÉT ÉS A FONTOSABB MOTÍVUMOKAT, TEHÁT SPOILERES! KIFEJEZETTEN AZOKNAK AJÁNLOM, AKIK MÁR MEGNÉZTÉK EZT A MŰVET.

EZUTÁN PEDIG ARRA HÍVNÁM FEL A FIGYELMET, HOGY A KÖVETKEZŐ ÍRÁS CSAK AZ ÉN ÁLLÁSPONTOM, AZ ÉN VÉLEMÉNYEM: ETTŐL MÉG NEM KELL IGAZNAK LENNI! JÓ SZÓRAKOZÁST!

Enyje, David Fincher barátunk nagyon lentebb rakta a mércét a Harcosok klubja, vagy a Játsz/ma után, amelyet egyszerűen nem tudok jó szemmel nézni, mert lehetett volna a Holtodiglan egy sokkalta, de sokkalta jobb film, mégsem sikerült nagy művet alkotni újra. Azt vettem észre hogy ez a Ben Affleckkel még idegenebb film mennyire túlontúl van értékelve, amely nem egy jó dolog. Valahogy nem jött át, nem tudtam belefolyni a történésekbe, néhány rész pedig merő szenvedés volt, de ettől eltekintve egy kellemes és jó filmnek tekinthetünk elébe, amely hozzá szokásos formáját és a szórakoztatásra 

adatott, de semmi többre, ez viszont Finchertől nem lett volna elvárható.

A sztori nem éppen eredeti, a házasságról és az abban elrejtett gondokról szól, melyet egy thriller erejéig sikerült interpretálni a vászonra, amely elég sok embernek bejött, de nekem például nem. És itt is jön képbe a szubjektív véleményalkotás, amelyről hosszasabban nem is írnék, mert ezt minden kritika elejére le szoktam írni és előfordult hogy belekerült szervesen is a tartalomba, tehát ezt most kell letudni. Nem érzem indokoltnak hogy Ben Affleck mostanság ennyire felkapott lett, én nem érzek benne semmit, amitől színészetnek nevezném a játékát, amely most egy kicsit kinyílt, de haloványan, így megint nem sikerült semmit sem alkotni, a néhol szinte már-már ripacskodás mellett. Ezzel szemben viszont itt van nekünk Rosamund Pike, aki nagyon jól jelenítette meg az elmebeteg nőszemély szerepét, semmi gond nem volt vele, sőt.

Az atmoszféra volt az egyetlen olyan dolog, amelytől kicsit színesebb lett ez a produktum, mert sejtelmes volt és nem könnyen kiszámítható, de sajnos aztán ez is veszített az értékéből és visszatértünk Sablon-sziget őserdejébe, ami kifejezetten baj. Fincher, nem ezt vártam, egyáltalán nem. A vicc, hogy szemérmetlenül felkapott lett a nézők körében ez a thriller, ami már megint nem mutatott sok újat és az IMDB-n rögtön bekerült a TOP 250-es filmlistába, amely egyben felháborító és vicces. Ez a 8,3-as pont talán a 2014-es évek legnagyobb baklövése volt és ezt bárminemű elfogultság nélkül kijelenthetem. Ez egy szórakoztató film volt és nagyon sajnálom, hogy elvettem az életemből 2 és fél órát Fincher-hanyatlásának nagyszerű bemutatásához. Szó se róla, nem egy rossz filmről beszélünk, de ez kőkemény arculköpés, mert a reményeim egyáltalán nem következtek be.