Ellenség a kapuknál
FIGYELEM! A KÖVETKEZŐ KRITIKA AZOKNAK SZÓL, AKIK MÁR LÁTTÁK A FILMET, DE KÍVÁNCSIAK EGY EMBER VÉLEMÉNYÉRE ÉS A SAJÁT GONDOLATAIKAT VALAMIFÉLEKÉPPEN ÖSSZE SZERETNÉK EGYEZTETNI EGY ÍRÁSSAL! TARTALMAZNI FOGJA A FILM VÉGÉT ÉS A FONTOSABB MOTÍVUMOKAT, TEHÁT SPOILERES! KIFEJEZETTEN AZOKNAK AJÁNLOM, AKIK MÁR MEGNÉZTÉK EZT A MŰVET.
EZUTÁN PEDIG ARRA HÍVNÁM FEL A FIGYELMET, HOGY A KÖVETKEZŐ ÍRÁS CSAK AZ ÉN ÁLLÁSPONTOM, AZ ÉN VÉLEMÉNYEM: ETTŐL MÉG NEM KELL IGAZNAK LENNI! JÓ SZÓRAKOZÁST!
A történelmi filmadaptációk általában ellentmondást szorítanak ki az emberekből, legalábbis a véleményeik alapján, amely korántsem baj, de ettől függetlenül érdekes. Főleg az olyan területeken merülnek fel viták, amelyek egy-egy rettenetes, érthetetlen korszakot mutatnak be számunkra: értem itt a náci Németországot, vagy a proletárdiktatúra alapítóországát, Oroszországot. Az Ellenség a kapuknál az utóbbi időtartamot öleli fel nagy akcióval dúsítva, de nem helyez különösebb hangsúlyt az embertelenségek végtelen sorozatának bemutatására, ez csak egy történet, amely akarva-akaratlanul egy történelmi alaptételbe van ágyazva. Két mesterlövész: az egyik egy orosz, a másik egy német és vadásznak egymásra. Leleményesen és fondorlatosan. Meglepően ismert és elismert műről van szó, ami kétoldalú dolog, bár a szubjektív vélemény kinyilvánítása itt is nyomatékosan beleszámít, mint minden más filmnél.
Muszáj először a másod-főszereplőre kitérnem, rögtön az elején. Ed Harrisről van szó, aki rengeteg filmben szerepelt és leginkább mellékszerepekben mutatta meg hatalmas tehetségét. Úgy gondolom hogy itt ő húzta fel az Ellenség a kapuknál c. alkotást egy olyan szintre, amelyen láthattunk már valami színészi játékot is, ugyanis Jude Law nem igazán törte magát az orosz parasztfiú szerepének interpretálásra, legalábbis nem valami eredményesen. Ezzel szemben Ed Harris tekintete már felpezsdíti a vásznon történő eseményeket, tőle elvárható módon. Aztán a hős barátunk mellett áll egy propagandával
foglalkozó egyén, akit Joseph Finnies alakít elég jól. Jude Lawról nem írnék többet, mert nem tetszett a játéka. A csodálkozó szemei folyamatosan valami mély érzelmet akartak kiváltani, de nem nagyon sikerült, legalábbis elég kínosan éreztem magam. Erőtlen volt, a csodálkozás leginkább arra hasonlít Lawnál, mikor egy kisgyerek szorongat egy gyűrött
ötszázast a jobb kezében és nyálcsorgatva figyeli a cukrosbácsi kínálatát. Nem szimpatikus.A képi világ modern volt: említésre méltóan sokszor láthattunk távcső-szemszögből jeleneteket, amely hangulatot adományoz a vászonra, ez pedig tetszett. A feszültségadagolás aránylag jónak mondható, de többet kellett volna nyújtania, hisz egy
ilyen párharc lefestésének az elsőszámú lételemei az izzadó kéz és pattogó idegszálak. Viszont ezek egyike sem jelentkezett, ami kellően nagy csalódással töltött el. Lehetséges hogy mellébeszéltem, mert talán az elején izgatott voltam, aztán ez fokozatosan enyhült, egy picit visszajött, aztán nem. Ha függvénnyel mértük volna a változásokat,
valószínűleg leginkább hullámpalára hasonlított volna az agyamból származó jelek sorozata.
Érdekes dolog, hogy a készítők melyik oldalon foglalnak állást. Az oroszokén -e, vagy a németekén? Tény és való, hogy a hangsúly leginkább a kommunista oldalra húzott, mégis elég jól megpróbálták kiegyenlíteni ezt a másik oldalon is. Ez viszont nem zárja ki azt, hogy az orosz szemszögből mutatták be a történetet, hisz a film alapjául szolgáló könyv is így tett, ezzel viszont nem lehet szórakozni.
Kellemes szórakozás, Jude Law számomra nevetséges játékával, kellő akcióval, izgalommal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése