22# - A nő (Her - 2013)

A nő

FIGYELEM! A KÖVETKEZŐ KRITIKA AZOKNAK SZÓL, AKIK MÁR LÁTTÁK A FILMET, DE KÍVÁNCSIAK EGY EMBER VÉLEMÉNYÉRE ÉS A SAJÁT GONDOLATAIKAT VALAMIFÉLEKÉPPEN ÖSSZE SZERETNÉK EGYEZTETNI EGY ÍRÁSSAL! TARTALMAZNI FOGJA A FILM VÉGÉT ÉS A FONTOSABB MOTÍVUMOKAT, TEHÁT SPOILERES! KIFEJEZETTEN AZOKNAK AJÁNLOM, AKIK MÁR MEGNÉZTÉK EZT A MŰVET.

EZUTÁN PEDIG ARRA HÍVNÁM FEL A FIGYELMET, HOGY A KÖVETKEZŐ ÍRÁS CSAK AZ ÉN ÁLLÁSPONTOM, AZ ÉN VÉLEMÉNYEM: ETTŐL MÉG NEM KELL IGAZNAK LENNI! JÓ SZÓRAKOZÁST!

Napjainkban gyakori probléma az emberi kapcsolatok elidegenedése az elektronika kegyetlen közbelépésével,amely szinte már életünk közvetlen szabályaként ívódott bele a köztudatba. Ezzel az erővel hat ránk A nő c. film és lehangol és a földbe döngöl, néhol aztán felemel, de aztán megint úgy dönt hogy inkább zuhanjunk le, ami többek között 

Spike Jonze érdeke. Ehhez az enerváltsághoz pedig hozzájárul a rendkívül lassú cselekményvezetés, mely az egyik legnagyobb negatívuma a műnek.

Talán mondanom sem kell hogy szerelmes párok vidám estéjét nem kéne elrontani ezzel a filmmel, mert garantált, hogy olyan érzéseket vált ki, amelyek felemásak. A főhős, Theodore egy nap megveszi a beharangozott mesterséges intelligenciával rendelkező operációs rendszert, amelybe aztán lassacskán beleszeret és érdekes dolgok merülnek fel a szerelem kapcsán. Régebben is felmerült már hogy én nem igazán vagyok oda a romantikus-drámák színteréért, mert nekem sosem volt ez a kenyerem, mégis valamilyen beteg módon egy picit azért tetszett ez a film, habár a számomra legrosszabb dolog, ha valamit nagyon húznak és azt a valamit sokáig húzzák. Ez rendesen ki lett nyújtva Mekkáig, ha szabad így fogalmaznom és amit bőven meg lehetett volna csinálni másfél órában, azt ők két óra alatt akarták elérni. Valamilyen módon sikerült nekik, de 

nem vált nagyon a javukra.

Rengeteg az érzésmanipulálás benne és ez lassacskán elviselhetetlenné tette a filmet. Kibújnék alóla, de nem tehetem meg hogy megállítsam, mert igazából érdekes is, hiszen valljuk be, rendkívül egyedi és méghozzá eredeti az a történet, amelybe burkolták a tényleg valós és igaz üzenetet. Ezt pedig még befogadhatóbbá teszi az eddig számomra ismeretlen - hiba vagy nem hiba - Joaquin Phoenix, aki valóban érdekeset és érdemlegeset alakított. Az alacsonyabb költségvetés - azért azt a középfokot nyomatékosítsuk meg - elég jól meglátszik a képi világ szemünk elé tárásának alkalmával, amely valahogyan még nagyobb hatást ér el szívünk összeszorításának terén. Hiába vannak az érzéki pillanatok a női hanggal, azok mögött mindig olyan dolgokat lehet észlelni, amelyek egy perc erejéig nem engedik, hogy a boldog részleteket vegyük ki ebből a kapcsolatból, legalábbis én így vettem észre. Azért jó volt látni hogy 2013-ban kapott a világ egy újabb szemfeltáró és különös érzetet képviselő filmet, mely egy jó film a maga módján.

21# - Érik a gyümölcs (The Grapes of Wrath - 1940)

Érik a gyümölcs

FIGYELEM! A KÖVETKEZŐ KRITIKA AZOKNAK SZÓL, AKIK MÁR LÁTTÁK A FILMET, DE KÍVÁNCSIAK EGY EMBER VÉLEMÉNYÉRE ÉS A SAJÁT GONDOLATAIKAT VALAMIFÉLEKÉPPEN ÖSSZE SZERETNÉK EGYEZTETNI EGY ÍRÁSSAL! TARTALMAZNI FOGJA A FILM VÉGÉT ÉS A FONTOSABB MOTÍVUMOKAT, TEHÁT SPOILERES! KIFEJEZETTEN AZOKNAK AJÁNLOM, AKIK MÁR MEGNÉZTÉK EZT A MŰVET.

EZUTÁN PEDIG ARRA HÍVNÁM FEL A FIGYELMET, HOGY A KÖVETKEZŐ ÍRÁS CSAK AZ ÉN ÁLLÁSPONTOM, AZ ÉN VÉLEMÉNYEM: ETTŐL MÉG NEM KELL IGAZNAK LENNI! JÓ SZÓRAKOZÁST!

Steinbeck regényének olvasása közben teljesen le voltam nyűgözve és én az is azok közé tartozom, akik bőszen ki merik jelenteni: az Érik a gyümölcs a világirodalom egyik legjelentősebb műve és ezt senki nem kérdőjelezheti meg. Utóbbi hatalmas díjazást viszont a mozgókép-adaptációra már nem aggathatom mert akadtak számomra kivetnivalók.

A film ha nagyon meg kéne fogalmaznom, egyszóval csak nyers, amely rendkívülien jellemzi a nagy világgazdasági válság idején nincstelen emberekké lett farmereket, akiket kitoloncaltak saját földjeikről és amely farmerek ezrei vándoroltak egy jobb föld és ételt adó munka reményében. Ezt a fajta érzetet még jobban nyomatékosítja, hogyha eredeti szinkronnal, feliratosan tekintjük meg. Pozitívumként hoznám fel még a szereplőgárda bravúrozását, melyben elsősorban nem a színészóriást, Henry Fondát emelném ki, hanem mindannyiójuk mamáját, Jane Darwellt, aki egyszerűen frenetikus játékával megbabonázott és ezt nem tudom komolyabban kifejezni. Úgy gondolom, hogy teljes joggal megérdemelte az alakításáért megkapott Oscart, amelyet elmondhatnék John Ford esetében is, akit egy kíváló rendezőnek tartok és ez teljes mértékben 

megmutatkozik az Érik a gyümölcsben. Munkája nélkül nem jöhetett volna létre egy nagyon jó film és valóban, szinte nem is tudtam volna mást találni a megvalósításra, ha nem őt. Emellett viszont ne felejtsük ki Henry Fondát sem, mert ott volt és alkotott. Mégis azt kell hogy írjam: "nem jött le" a játéka.

Az én hatalmas problémám a történet hiányossága volt. Vártam a cselekmény fontosabb lételemeit, azaz azokat a történetrészleteket amelyek rá-rávilágítottak az akkori helyzetre, sőt, a regény legvégén megjelenő tragikus befejezést sem kaptuk meg, ami az én számomra egy kicsit felháborító. Köztudott, hogy a producerek csak is úgy fogadták el a filmet, hogyha a regény kemény baloldaliságát valahogyan tompítani tudják, ezért a már említett szenzációs véglet sem jelent meg a vásznon, nagy szomorúságomra. Úgy gondolom hogy ez az a dolog, ami miatt nem tudom szenzációs filmmé értékelni az Érik 

a gyümölcsöt, Jane Darwell frenetikus játéka mellett sem. Ettől függetlenül viszont tetszett, lekötött, de ez nem egy teljesértékű adaptáció.

20# - Ne bántsátok a feketerigót! (To kill a mockingbird - 1962)

Ne bántsátok a feketerigót!

FIGYELEM! A KÖVETKEZŐ KRITIKA AZOKNAK SZÓL, AKIK MÁR LÁTTÁK A FILMET, DE KÍVÁNCSIAK EGY EMBER VÉLEMÉNYÉRE ÉS A SAJÁT GONDOLATAIKAT VALAMIFÉLEKÉPPEN ÖSSZE SZERETNÉK EGYEZTETNI EGY ÍRÁSSAL! TARTALMAZNI FOGJA A FILM VÉGÉT ÉS A FONTOSABB MOTÍVUMOKAT, TEHÁT SPOILERES! KIFEJEZETTEN AZOKNAK AJÁNLOM, AKIK MÁR MEGNÉZTÉK EZT A MŰVET.

EZUTÁN PEDIG ARRA HÍVNÁM FEL A FIGYELMET, HOGY A KÖVETKEZŐ ÍRÁS CSAK AZ ÉN ÁLLÁSPONTOM, AZ ÉN VÉLEMÉNYEM: ETTŐL MÉG NEM KELL IGAZNAK LENNI! JÓ SZÓRAKOZÁST!

A Ne bántsátok a feketerigót! c. filmet leginkább a Tizenkét dühös emberhez hasonlítanám, leszámítva azt, hogy csak egy nyüansznyit egyezik a kettő, valamilyen okból mégis leginkább ez jutott róla eszembe. De bátran ki merem jelenteni, hogy nem áll messze ahhoz a színvonalhoz, melyet a jellemfejlődött esküdtek története adott a filmtörténelem számára. Míg Sidney Lumet filmjében a bűntény részleteinek furfangos kiderítésén és az ebbe burkolt üzenet, azaz az emberek szemének felnyitásán volt a hangsúly, addig Robert Mulligan Harper Lee regényének rendkívüli feldolgozásával az emberi értékről beszél és arról, hogy a megannyi rossz pletyka és gondolat ellenére is lehet valaki egy feketerigó, aki rendkívüli tettekre képes (azaz meggyönyörködtet minket emberségével) ha a helyzet azt úgy kívánja meg. Ebben az 1962-es szenzációban benne van az élet és ezt rendkívül jól meg lehet figyelni.

Véleményem szerint a 2 órás játékidő nagyon korrekt volt, belefért minden aminek benne kellett lennie, így lett a történet kerek egész és ehhez a későbbiekben sem szabad hozzányúlni, hisz ez a legtökéletesebb forma. De azt azért meg kell említenem, hogy a bírósági ügy nem feltétlenül szerves része a cselekménynek. Ez csak egy perspektíva, a kismillió közül, amely rávilágíthat a feketerigókra, akik a világ minden apró pontján megtalálhatóak az élet minden területén. Ennek ellenére Harper Lee nem akarja nekünk definiálni az ilyesfajta emberértékek jellemzőit, egyszerűen csak azt mondja el, hogy vannak és kész. Semmi többet, ami egy elfogadható gondolat. Mégis érdemleges belegondolni hogy mind a regény, mind a film az 1930-as évek Amerikájának korszakát kívánja felidézni, mely a kegyetlen és meggondolatlan rasszizmusával híresült el. A játékidő több mint feléig a feketerigó elnevezést Tom Robinsonra szeretnénk aggatni, de valamilyen szinten becsap minket az író és következik egy hatalmas pálfordulás, aztán minden összekuszálódik, mígnem a puzzle-darabkák újra össze nem illeszkednek.

A film 3 Oscar-díjat kapott - amely még abban az időben azért számított valamicskét -, többek között Gregory Peck frenetikus megértő, etikus családapa-ügyvéd alakításával, mely tanulmányozása alatt száj nem marad csukva. Igazi emberes kiállásával talán azt kell hogy mondjam: ő viszi a színt a képi világba, ha már a produktumot a fekete-fehér világban alkották meg. Az Atticus név - a történet középpontjában álló már említett főszereplő neve - kiejtése leginkább az Ettikuszra hasonlított, amelyből vicces módon, de leginkább az "etikus" megnevezésre lehet következtetni, amely ha jobban átgondoljuk, nem indokolatlan megnevezés. Azért megjegyezném hogy ez egy poénos feltételezés, amely valószínűleg nem rejt magában semmi reális értéket, de mégis csak egy érdekesség.

Feltétlenül egy örök darab, ha nem is kötelező, de illik látni.

19# - Óz, a csodák csodája (The Wizard of Oz - 1939)

Óz, a csodák csodája

FIGYELEM! A KÖVETKEZŐ KRITIKA AZOKNAK SZÓL, AKIK MÁR LÁTTÁK A FILMET, DE KÍVÁNCSIAK EGY EMBER VÉLEMÉNYÉRE ÉS A SAJÁT GONDOLATAIKAT VALAMIFÉLEKÉPPEN ÖSSZE SZERETNÉK EGYEZTETNI EGY ÍRÁSSAL! TARTALMAZNI FOGJA A FILM VÉGÉT ÉS A FONTOSABB MOTÍVUMOKAT, TEHÁT SPOILERES! KIFEJEZETTEN AZOKNAK AJÁNLOM, AKIK MÁR MEGNÉZTÉK EZT A MŰVET.

EZUTÁN PEDIG ARRA HÍVNÁM FEL A FIGYELMET, HOGY A KÖVETKEZŐ ÍRÁS CSAK AZ ÉN ÁLLÁSPONTOM, AZ ÉN VÉLEMÉNYEM: ETTŐL MÉG NEM KELL IGAZNAK LENNI! JÓ SZÓRAKOZÁST!

Ki ne ismerné minden idők talán legnagyobb meséjét: a kislányt a kiskutyával, a szív nélküli bádogembert, az agy nélküli madárijesztőt, a gyáva oroszlánt és Ózt, a nagy varázslót és az ebből készült hollywoodi csodálatos filmet Victor Fleming rendezésében? Ez egy jó nagy költői kérdés, melyre mindenki tudja a választ. Volt szerencsém átrágni magam jó párszor L. Flam Baum könyvén, mely emlékszem, nagy hatással volt rám anno és ez a filmnél sem hiányzott. Csak a dal tudja ezt olyan finoman, szívhezszólóan kifejezni, amelyekre úgy gondolom, hogy a szavak nem igazán képesek. Ez az Óz, a csodák csodája.

Rendkívüli atmoszférájával képes a szívünk legelhagyatottabb, legismeretlenebb zugaiba is bebújni, melyet szerintem még jobban fokoz, ha a színesített változatban tárjuk szemünk elé a csodát, mert ezt, csak a szivárvánnyal lehet megtenni. Én is ebben a formában láttam és talán ennél jobban nem is kell kifejeznem.

Két kor létezik hollywoodban: egy visszakívánkozó és egy csapnivaló. Hálát adhatunk az Istennek, hogy a legelső korszakában tálalták a mesét, mely nem csak akkor volt hatalmas dobás. Elsöprő lendületű humorával szó szerint elsöpört és ez nem túlzás. Úgy gondolom hogy nem kell még nagy vonalakban sem felvázolnom a történetet, mert annyira nyilvánvaló, mint amilyen népszerű. Üzenetével, mely úgy gondolom hogy életünk leggyakoribb területeihez kíván megoldást tálalni a legjobb helyre csapódik be.

Mindehhez pedig még egy lapáttal rátesz a többi betétdal, mely különleges, valami újfajta érzetet biztosít az egyébként is felejthetetlen képi világhoz, melyet Fleming 

olyan hatásosan tár elénk, mintha a könyvből kivágott illusztrációt feszítené a vászonra.

A könyvhöz hű cselekményvezetésével - amely néha azért itt-ott kérdéses (mivel pár részletre nem úgy emlékszem, ahogy az meg vagyon jelenítve) - képes megragadni és 

nem engedni és úgy gondolom, hogy a filmek világában ez az egyik legfontosabb szempont, mely egy jól sikerült művet jellemezni képes. Kritikámat nem fogtam 

hosszadalmasra, hisz mint már régebben is említettem, rendkívül nehéz nagyszerű produktumokról hosszú kritikát írni, ezt jobban nyomatékosítja az, hogy nem szeretnék 

senkit sem fájdalmas, az Internet legmélyeiről is összekotort háttérinformációkkal traktálni, mivel ezeknek nincsen értékük. Összeségében tehát rendkívüli az Óz, a 

csodák csodája, maga a megtestült csoda. A csoda legmegragadóbb fogalma.

18# - Egy maréknyi dollárért (Per un Pugno di Dollari - 1964)

Egy maréknyi dollárért

FIGYELEM! A KÖVETKEZŐ KRITIKA AZOKNAK SZÓL, AKIK MÁR LÁTTÁK A FILMET, DE KÍVÁNCSIAK EGY EMBER VÉLEMÉNYÉRE ÉS A SAJÁT GONDOLATAIKAT VALAMIFÉLEKÉPPEN ÖSSZE SZERETNÉK EGYEZTETNI EGY ÍRÁSSAL! TARTALMAZNI FOGJA A FILM VÉGÉT ÉS A FONTOSABB MOTÍVUMOKAT, TEHÁT SPOILERES! KIFEJEZETTEN AZOKNAK AJÁNLOM, AKIK MÁR MEGNÉZTÉK EZT A MŰVET.

EZUTÁN PEDIG ARRA HÍVNÁM FEL A FIGYELMET, HOGY A KÖVETKEZŐ ÍRÁS CSAK AZ ÉN ÁLLÁSPONTOM, AZ ÉN VÉLEMÉNYEM: ETTŐL MÉG NEM KELL IGAZNAK LENNI! JÓ SZÓRAKOZÁST!

Clint Eastwood a spagetti western egyik legkiemelkedőbb színészi alakja, aki szinte mindegyik filmben egy szivarfüstbe burkolódzó, mesteri fegyverforgató, fekete humorral megáldott magányos farkast játszik. Kiemelkedően eredeti arcmimikájával pedig nagyban hozzájárult Sergio Leone több filmjének sikerességéhez. Ámde itt még alig ismerték, mégis megmutatkozott tehetsége a filmszakma irányultságában. A maréknyi dollárért a Dollár-trilógia(Ez volt az első, aztán jött a Pár dollárral többért és a Jó, a Rossz és a Csúf) első része, melyet a mai napig fontos filmnek tartanak számon, leginkább ez az atmoszféra-teremtés szempontjából köszön vissza.

Én általában sosem szerettem a westerneket, legyen az akármilyen, de az atmoszféra, a légkör mindig elkapta a tekintetemet, mert úgy gondolom, hogy ez fontos stílusjegye az ilyesfajta filmeknek. Ennek megteremtéséhez pedig meg kell mondani őszintén, a nagymester, Sergio Leone értett a legjobban, amelyet itt is megmutatott. A poros vidék, a ringó pisztolytáskák, a kisvárosi kocsmák érzete elfelejthetetlen. Ezt kipótolja még Ennio Morricone, az egyik leghatalmasabb filmzeneszerző csodálatos műve, amely megmutatja nekünk, ki is ez a férfi, aki átver két rivális bandát egy maréknyi dollárért. Tetszettek a már fentebb említett fekete humorral átitatott dialógusok. És ez az egyik legfontosabb tulajdonsága a műfajnak, a cselekmény nagyszerű kibontakoztatása mellett.

A hős és a csaló eszményképe egy érdekes egyveleget alkot Leone filmjében, amely egyben izgalmas, de néhol (meg kell hagyni nagyon ritkán), legalábbis nekem eléggé vontatott. Mégis mérföldekkel jobbnak tartom a nagyon rendkívülinek hangoztatott és kedvel kultuszfilmmé vált A Jó, a Rossz és a Csúf c. filmet. Túlzásnak éreztem az abba belefektetett játékidőt, míg ezzel szemben A maréknyi dollárért nem volt túljátszva, nem akartak semmit elhúzni és épp ezért tetszett a kivitelezés. Nem mentek bele túl nagy karaktertörténetek folyamaiba, amely szerintem itt azért nem nagyon szerepelt, hisz egy gyors kezű pitiánerről nézhettük a valóban szép képkockákat és nem kellett semmi mással foglalkoznunk, csak hogy élvezzük. A megjelenés éveiben rengeteg ilyen western került terítékre, de mégis ez volt az a mozgókép, amely megalkotta a spagettiwesternt, mint műfajt. Ezért szilárd meggyőződésem hogy jogosan kapott jó értékeléseket, hisz amelyik film korszakot képes alkotni, az örökké fennmarad és ez a nagy büdös harci helyzet az Egy maréknyi dollárért c. Leone-produktum esetében is.

17# - A nyolcadik utas a Halál (Alien - 1979)

A nyolcadik utas a Halál

FIGYELEM! A KÖVETKEZŐ KRITIKA AZOKNAK SZÓL, AKIK MÁR LÁTTÁK A FILMET, DE KÍVÁNCSIAK EGY EMBER VÉLEMÉNYÉRE ÉS A SAJÁT GONDOLATAIKAT VALAMIFÉLEKÉPPEN ÖSSZE SZERETNÉK EGYEZTETNI EGY ÍRÁSSAL! TARTALMAZNI FOGJA A FILM VÉGÉT ÉS A FONTOSABB MOTÍVUMOKAT, TEHÁT SPOILERES! KIFEJEZETTEN AZOKNAK AJÁNLOM, AKIK MÁR MEGNÉZTÉK EZT A MŰVET.

EZUTÁN PEDIG ARRA HÍVNÁM FEL A FIGYELMET, HOGY A KÖVETKEZŐ ÍRÁS CSAK AZ ÉN ÁLLÁSPONTOM, AZ ÉN VÉLEMÉNYEM: ETTŐL MÉG NEM KELL IGAZNAK LENNI! JÓ SZÓRAKOZÁST!

A klasszikus Alien-szériát körülbelül mindenki ismerheti, a tökéletes organizmus pusztító természetét és a remek filmet.1979-ben Ridley Scott kultuszt teremtett a hét több millió tonna ércet szállító űrhajó utasának horrorjával, amelyben le kell szállniuk egy bolygóra, mert a központban jelet észleltek és azt mindenképpen meg kell vizsgálni. Elintézték hogy hiteles legyen, hisz még egy szerződéses teóriát is nyújtottak, ami valljuk be, teljesen hihető. Tehát megnézik azt a jelet, de visszatérnek az űrhajóhoz az egyik utas arcára tapadt félelmetes polipszerű lénnyel. És ekkortól kezdődnek az afférok. A kis idegen lepetézik Ken hasában, majd nemsokára ki is tör onnan, pont egy kellemes vacsora kellős közepén. Igen, gusztusos. Elkezdődik a hajsza, amelyben mindenkinek kijár a magáé.

Hát hogy is fogalmazzak, tetszett a film, főleg már az elején a főcím kiíratása is, de én pár oda nem illő motívumot áttaglalnék, mert erre nagyon nagy késztetést érzek. Miután elszabadult ez a lény és megölt egy embert, történetesen a szivarkázó öregebb fószert, miért lehetetlen az hogy elzárják magukat valahova, ahova az idegen nem jöhet be? Ez annyira megoldhatatlan? A másik, a macska. Minden vele kapcsolatos jelenetnél felforrt az agyvizem. Az űrhajó területén egy gyilkos ragadozó mászkál, de igen, keressük meg a macskát. Unatkoztak? Erre nem kaphatunk választ, de úgy gondolom hogy ez csak is valamely állatbarát szervezet céltörekvése lehetett Ridley felé. "Hé Scott, aztán nekem nehogy történjen valami a macskával. Tudod mit? Legyen az hogy mindig keresik azt a kis aranyost." Valószínűleg így történhetett. Ha ezt a perspektívát nézzük, tulajdonképpen az egész a macska miatt történt, nem? Az elhalálozások az ő lelkén száradnak.

Hisz egy valaki elindult megkeresni és ebből lett egy nagy talpfeldobás. Ennél még az is jobb teória lett volna, hogy először mindig a dohányosokat ölte meg. Hát nem? Ott volt Ken, aki cigarettázott, aztán a fent említett öreg fószer, aki szivarkázott. Ebből a képletből csak a szőkés hajú nő hibádzik, ezért sem tudom ezt a vicces dolgot konkrétabban megemlíteni. Ettől függetlenül, ha ez egy ironikus műnek készült, mindent magában rejt ami lényeges egy ilyen paródia elkészítésére, de mivel nem észleltem ilyesfajta utalásokat, úgy érzem, hogy nincs igazam: pár logikai affért komolyan gondoltak. De nézzük csak, egy horror film hogyan lehet az ezek nélkül? Egy ilyenben mindig valami hibából történik minden, hiba-hiba hátán szerepel és erre épül az egész cselekmény. Ezért sem róható fel ez a mű számlájára.

Minden alapvető horror-klisét sorra vettek. A hátad mögött van, amikor megvillan a fény beugrik eléd, pontosan feléd tart, szóval mindent. De ez nem is gond, hisz egy horror-film így lesz önmaga. Ess, a nagyokos kutató szerint ez egy tökéletes organizmus. Ha ez az, akkor szerintem mi ne is nézzünk tükörbe többé, mert nem leszünk képesek olyan széppé 

változni mint az Alien. Ezt garantálom. És ez a maszktervezők érdeme, mivel kellően ocsmány és nyáladozó idegent sikerült alkotniuk.

Úgy gondolom hogy egy félelemetes műnél meghatározó: milyen színészi alakításokat nyújt nekünk a szereplőgárda? És hogy minőségi felhozatal lett -e hozzárendelve. Úgy gondolom hogy ezen a szinten nem lehet panaszunk, nekem kifejezetten tetszett mindenki, mindegyik szereplő egy olyan alakítást hozott, amelyet el lehet várni tőlük.A végén fellelhető  az, mikor Sigourney Weaver fehérneműben mutogatás áldozatává esik, állítom, a legjobb jelenetek közé tartozik a filmben. Ha-ha-ha. Azért érdekes motívum, hogy ezekben az időkben a színészek között mindig volt legalább egy afro-amerikai ember. Félreértés ne essék, hisz mindannyian egyenlőek vagyunk, nekem senkivel nincs semmi bajom, sőt, engem ez a faji kérdés sokkal jobban hidegen hagy, mint a legtöbb embert, de miért pont egy? Igaz az, hogy Amerikában több a néger ember mint a fehér. És akkor ez most elégtétel akar lenni, vagy mi? Nehogy már a saját filmünkben többen legyenek, lesz egy, azt jóvan. Körülbelül.

Nem tudom, számomra zavaró csak, hogy a horror-filmek szinte törvénynek veszik azt hogy a gonosz nehogy meghaljon a végén? Felrobban az űrhajó, de az Aliennek muszáj átmennie a nővel a kisebb űrkabinba, hát véletlenül sem halhat meg. Akkor miből lesz pénzünk a következő részhez? Ha ezzel a motívummal tudnának szakítani egyszer is a rendezők, akkor az nagy előrehaladás lenne. Mindenekfelett ez a régebbi film tetszett a legjobban a borzongatósak közül, mert például A dolog c. filmet én nem tudom értékelni. Mégis úgy érzem hogy ebből többet is ki lehetett volna hozni, hisz pár apró idegesítő részlet tette olyanná a filmet, ami nekem nem igazán ínyemre való. Szilárd meggyőződésem hogy jogosan lett kultuszfilm A nyolcadik utas a Halál, mert izgalmas, újfajta és ragadozós.

16# - A szarvasvadász (The Deer Hunter - 1978)

A szarvasvadász

FIGYELEM! A KÖVETKEZŐ KRITIKA AZOKNAK SZÓL, AKIK MÁR LÁTTÁK A FILMET, DE KÍVÁNCSIAK EGY EMBER VÉLEMÉNYÉRE ÉS A SAJÁT GONDOLATAIKAT VALAMIFÉLEKÉPPEN ÖSSZE SZERETNÉK EGYEZTETNI EGY ÍRÁSSAL! TARTALMAZNI FOGJA A FILM VÉGÉT ÉS A FONTOSABB MOTÍVUMOKAT, TEHÁT SPOILERES! KIFEJEZETTEN AZOKNAK AJÁNLOM, AKIK MÁR MEGNÉZTÉK EZT A MŰVET.

EZUTÁN PEDIG ARRA HÍVNÁM FEL A FIGYELMET, HOGY A KÖVETKEZŐ ÍRÁS CSAK AZ ÉN ÁLLÁSPONTOM, AZ ÉN VÉLEMÉNYEM: ETTŐL MÉG NEM KELL IGAZNAK LENNI! JÓ SZÓRAKOZÁST!

Mekkora veszteség érte Amerikát a Vietnami háború idején, amelynek kezdetekor emberek százezrei vállalkoztak arra, hogy ők majd megmutatják a ferdeszemű rohadékoknak hogy ki a légy, amellett, hogy kötelezték a hazafiaskodást. Michael, Nick 

és Steven életcélja ugyanez a baromság, mely egy hatalmas kelepcébe rántja őket: tönkremegy az életük a nagy mártírkodás jelképe alatt.

Úgy gondolom hogy A szarvasvadász az egyik legkiemelkedőbb film a háborús-drámák közül, amelynek története egy amerikai kisvárosban kezdődik, ahol a fent már megemlített 3 férfi álma, hogy Vietnamba mennek, egyenesen az élvonalba: hadd 

ropogjanak fejük fölött a golyók. Steven éppen az indulás előtt házasodik, amelyből bőven láthatunk eseményeket, a felhőtlen szórakozást, amely alatt még gondolni sem merik, mi vár rájuk. Aztán jön a halálos rulett-játék. Mindhárman fogságba kerülnek és a vietnami katonák arra kényszerítik őket, hogy játszanak a saját életükkel. Ekkor jönnek rá, hogy miért mondta azt a lakodalom estéjén a zöldsapkás férfi, hogy: Kapjátok be. Mostmár megértik.

Túlzásnak éreztem a 3 órás játékidőt, egyszerűen nem értem meg, miért kell majdnem 1,5 órás karakter és történet felvezetés a cselekmény szerves részébe. Elég lett volna ennek a fele is, de hát hogyha a rendező és az írók így döntöttek, legyen így. Ettől eltekintve viszont semmilyen más kifogni valót nem találtam a műben és ezt megerősíti minden más pozítivum. Ezek között van Christopher Walken valóban fergetes játéka, a zene hatalmas szívmozdító-ereje, a képi világ, ahogyan arcul csap az igazságtalanság eszközével. Komolyan megérte elmenni Vietnamba? Szerintem mindenki tudja a 

választ. Robert De Niro is alakít, de valahogyan még sem éreztem azt a megszokott lehengerlést, amelyet a Taxisofőrben, vagy a Casinoban, vagy bármelyik más filmjében mutatott, ez az igazság. Érdemes megemlíteni, hogy a csodálatos elénk táruló képi világért egy magyar személy, Zsigmond Vilmos a felelős, amely tiszteletreméltó dolog.

Egyetlen egy dolog van, ami levesz a lábamról és ez a drámai feszültség-adagolás, amely nyomon követi és szerves része A szarvasvadásznak. Az egész csak egy könnyed kisvárosi sztorinak indul és egy pontban hirtelen átfordul egy hatalmas katasztrófává, amelyet még maga Stephen King sem tudott volna jobban felvezetni. Steven elveszti a lábait, de él és ez a legfontosabb. Nick begabalyodik és ugyanazt a rulettet játsza Saigon utcáin, mint amit fogsága alatt kényszerítettek rá. 

Hiába, az emlékek néha nagyon kegyetlenek. Michael is megőrült, de ő jellemben erős karakter, ő a film irányító-egyénisége és őt is kísértik a tapasztalatai. Végül már egy szarvast sem tud leteríteni, mert rájön egy valamire: az élet.értékére. Az kedvenc ilyen jelenetem a film végén fellelhető feszült temetés utáni reggelizés, amely úgy gondolom, ha a játékidő alatt nem adott gondolkodási időt, tisztán rávilágít arra, miről is szól ez a film. Az emberi erkölcsösségről és erkölcstelenségről, az igazságról és az igazságtalanságról.

Vietnam volt talán Amerika egyik legnagyobb baklövése és hülyesége, amelyet szem látott és fül hallott. Nem csak -e 3 férfi életét tette tönkre a háború, hanem sok millió másik katona és hozzátartozó életét is. Úgy gondolom hogy A szarvasvadász egy méltó visszaemlékezés azokra az időkre és egy csodálatos dráma.

15# - Truman Show (1998)

Truman Show

FIGYELEM! A KÖVETKEZŐ KRITIKA AZOKNAK SZÓL, AKIK MÁR LÁTTÁK A FILMET, DE KÍVÁNCSIAK EGY EMBER VÉLEMÉNYÉRE ÉS A SAJÁT GONDOLATAIKAT VALAMIFÉLEKÉPPEN ÖSSZE SZERETNÉK EGYEZTETNI EGY ÍRÁSSAL! TARTALMAZNI FOGJA A FILM VÉGÉT ÉS A FONTOSABB MOTÍVUMOKAT, TEHÁT SPOILERES! KIFEJEZETTEN AZOKNAK AJÁNLOM, AKIK MÁR MEGNÉZTÉK EZT A MŰVET.

EZUTÁN PEDIG ARRA HÍVNÁM FEL A FIGYELMET, HOGY A KÖVETKEZŐ ÍRÁS CSAK AZ ÉN ÁLLÁSPONTOM, AZ ÉN VÉLEMÉNYEM: ETTŐL MÉG NEM KELL IGAZNAK LENNI! JÓ SZÓRAKOZÁST!

A Truman Show egy félelmetes utópia egy annyira elmediatizált világban - amely már ma is a valóságshow-k fellegváraként van számontartva -, amelyben olyan vizekre eveznek, ahol egy emberi élettel játszadoznak. Truman Burbank egész életét nyomonköveti egy műsor, beleértve a születését is, amelyet egyenes adásban közvetítettek a nézőknek. 30 év múltán viszont már ideje lázadni és Truman rájön az egészre, amely addig csak a valóságnak tűnt. Az egész életét tönkretették, csak azért, hogy szórakozzanak. És hogy miért nem jutott ez eszébe eddig? Mert nem is tudott róla, hogy van egy igazi világ is. Mély pszchiológiai tartalmával úgy gondolom, hogy az egyik legnagyobb médiahajhász film, ami egy merőben új, eredeti gondolattal hatol a szívünkbe. Frenetikus.

Amikor meghalljuk azt a szót hogy Jim Carrey, azon nyomban, szinte már törvényszerűen az Ace Ventura eszméletlen nyomozója és a Dumb és Dumbder egyik ostoba karaktere jut az eszünkbe és csak ezután kezdünk rágódni olyan filmeken, mint az Egy makulátlan elme örök ragyogása, vagy mint a Truman Show. Ez nagy hiba, viszont itt mutatkozik az meg, hogy Carrey mennyire de hatalmas színész, hisz egy nagyon drámai szerepben is helytállt, sőt, rendkívüli módon. Ironikus, hogy a színészeknek egy olyan filmben kellett játszaniuk, amelyben egy 24 órás sorozat szereplő voltak, amelynek a főszereplője nem tudott arról, hogy az egész körülötte lévő világ egy sorozat. A statiszták, az épületek, az ételek, a járművek minden olyan tökéletesnek tűnt, mint amilyet ezelőtt már sok ember elképzelt. De Trumannak fogalma sincs, hogy milyen az az igazi világ, ezt az értéket veszi el tőle Christof (Ed Harris), a mágikus  és az utóbbi 30 évben a legnagyobb rendezővé avatott egyén, aki szinte már saját fiaként szereti. Mégis elég indok erre az, hogy a kinti világ sem jó? Hogy ott is hazudnak, ott sincs igazság? Szerintem Truman jól tette hogy lelépett, a kérdésre nem az ésszerű válasz, de elgondolkodtató gondolkodni egy másik perspektíván.

Keserédes humor jellemzi a filmet, amely megvilágítja a helyzet drámaiságát, ha már így sem lenne elég belőle. Az atmoszféra, amely a műsor kameranézeteiből árad, közelebb hoz minket a főhősünkhöz és az elénk tárt fergeteges, de kegyetlen világhoz. Igen, kegyetlen, hisz a nézők sem normálisak. Ők mind-mind hozzájárultak ehhez, tehát kijelenthetjük, hogy itt nem csak a média elkorcsosulásán van a hangsúly, hanem a társadalmán is. Azok nem épeszűek, akik 24 órán át néznek egy foglyot, aki akarva-akaratlanul bentrekedt egy világ-másolatban.

Úgy gondolom hogy egy film értékelése szubjektív, az az nézőnként relatív, de aki nem képes befogadni, vagy egy kicsit is szeretni ezt a filmet, az úgy gondolom, hogy nem rendelkezik olyan ízléssel, amely meghatározza az egyéniségét. Ez a mű csak azoknak nem tetszhet, akik a médiában olyan terveket szövögetnek, melyek hasonlítanak az itt megrendezett és egy életet szétszúzó műsorban.

Nagyszerű film, érdemes látni legalább 2-szer. ;)

14# - Amélie csodálatos élete (Le Fabuleux destin d'Amélie Poulain - 2001)

Amélie csodálatos élete

FIGYELEM! A KÖVETKEZŐ KRITIKA AZOKNAK SZÓL, AKIK MÁR LÁTTÁK A FILMET, DE KÍVÁNCSIAK EGY EMBER VÉLEMÉNYÉRE ÉS A SAJÁT GONDOLATAIKAT VALAMIFÉLEKÉPPEN ÖSSZE SZERETNÉK EGYEZTETNI EGY ÍRÁSSAL! TARTALMAZNI FOGJA A FILM VÉGÉT ÉS A FONTOSABB MOTÍVUMOKAT, TEHÁT SPOILERES! KIFEJEZETTEN AZOKNAK AJÁNLOM, AKIK MÁR MEGNÉZTÉK EZT A MŰVET.

EZUTÁN PEDIG ARRA HÍVNÁM FEL A FIGYELMET, HOGY A KÖVETKEZŐ ÍRÁS CSAK AZ ÉN ÁLLÁSPONTOM, AZ ÉN VÉLEMÉNYEM: ETTŐL MÉG NEM KELL IGAZNAK LENNI! JÓ SZÓRAKOZÁST!

Csodálatos. Jean Pierre Jeunet, a francia újhullám talán legkiemelkedőbb alakja a szemünk elé varázsolt egy őrangyalt, akit furcsa emberek, furcsa életek vesznek körül. Ő pedig mindenkinek bearanyozza az életét, áldják ott, hol jár. De igazából nem neki köszönhetnek mindent, hanem saját maguknak. A lány csak megmutatta az utat, a macskaköveken már nekünk kell átlépdelnünk. Amélie olyannyira más életeken segít, hogy a sajátját nem veszi figyelembe. És pontosan egy olyan ember segít neki, akiről azelőtt ő gondoskodott. Valóban csodálatos.

2001-ben egy olyan burleszket kapott a világ, amelyet még talán soha. Egyben könnyed, egyben nehéz a mű humora, de úgy gondolom hogy bárki be tudja fogadni. Ezt elősegíti Audrey Tautou frenetikus naiv angyal-kosztüme, amelyet nem igazán felejt el az ember. A képi világ magával ragadó, éppen ahogy az atmoszféra is. Szilárd meggyőződésem hogy ezt ugyancsak a megjelenés teszi azzá, ami. Jeunet tehát nem hiába választotta, a később a film miatt díjat is nyert Bruno Delbonnelt. És mintha ez még nem lenne elég, rendkívüli szimbólumokat tartogat számunkra ez a humoros-romantikus eposz. Ott van a 

játékidő alatt párszor feltűnő TV-nézési motívum, amelyben Amélie a saját tudatalattiját vetíti ki egy dokumentumfilmbe, ezzel megérthetjük naiv lelkét és ott van a piros tornacipős fényképezőautomata-szerelő, amely köré valami nagy hűhót 

kerített az angyalunk. Hisz nem is olyan bonyolult a szerelem, csak kell valaki, akivel átélheted, valamint kezdjünk élni. Sablonos nem? Lehetséges, de az Amélie csodálatos élete c. film olyan körítést ad a mondanivaló mellé, amely egy életre megragad bennünk és a falhoz csap minket: Élj!

Szinte mindegyik karakter szimpatikus, beleértve a fanatikus diktafon-őrültet is, aki nem bír egy percet sem ki anélkül, hogy ne jegyezze le a gyanús dolgokat szeretője körül és állandóan ott ül a Kávezóban, ahol Amélie is dolgozik. A jellemfejlődés itt egy lételem, szinte az egész mű arra épül: ki hogyan változik meg a felvilágosodás hatására. Amélie 

tehát egy újrafelvilágosító, ha még eddig nem lett volna elég az okosságból. Pedig neki nem volt különösebben csodálatos gyermekkora, hisz mindig is egy szerény, naiv kislány volt és most ő tanítja meg az életre az embereket. Ha egy kicsit jobban figyelünk, az ő élete mindig is csodás volt, de szerinte csak a film végén, a szerelme beteljesülése végett valósult ez meg.

A fotóskönyv a történet alapja, amely egy sejtelmes dolog és egy darabig nem igazán értjük, miért is kell ennek szerepelnie. A férfi, aki fanatikusan gyűjti az összetépett fotókat lesz később Amélie szerelme és a film alatt végig követik, kergetik egymást, futnak egymás után, de egyikük sem tudja hogy mit érez a másik. Sőt, sokáig nem is 

foglalkoznak vele. Nagy kár, és erre rájön Amélie is. A szerelő pedig mindent megvilágít.

Mindentől eltekintve, tartalom nélkül is lenyűgözne ez a produkció és ez nem más, mint Jeunet érdeme, aki egy ékkővel jutalmazta meg a filmtörténet sokéves palettáját, amit véleményem szerint bőven megköszönhetünk.

13# - Út a vadonba (Into the Wild - 2007)

Út a vadonba

FIGYELEM! A KÖVETKEZŐ KRITIKA AZOKNAK SZÓL, AKIK MÁR LÁTTÁK A FILMET, DE KÍVÁNCSIAK EGY EMBER VÉLEMÉNYÉRE ÉS A SAJÁT GONDOLATAIKAT VALAMIFÉLEKÉPPEN ÖSSZE SZERETNÉK EGYEZTETNI EGY ÍRÁSSAL! TARTALMAZNI FOGJA A FILM VÉGÉT ÉS A FONTOSABB MOTÍVUMOKAT, TEHÁT SPOILERES! KIFEJEZETTEN AZOKNAK AJÁNLOM, AKIK MÁR MEGNÉZTÉK EZT A MŰVET.

EZUTÁN PEDIG ARRA HÍVNÁM FEL A FIGYELMET, HOGY A KÖVETKEZŐ ÍRÁS CSAK AZ ÉN ÁLLÁSPONTOM, AZ ÉN VÉLEMÉNYEM: ETTŐL MÉG NEM KELL IGAZNAK LENNI! JÓ SZÓRAKOZÁST!

A csodálatos és egyben szörnyű természet kirekesztett lett az életünkből, legalábbis legtöbbünk esetében és ez nagyon sajnálatos. Ami a civilizációban érték, az a természetben nem és ez így van pont fordítva is. Rengeteg olyan dolog van, amelyet nem tartunk meg magunknak és a Jon Krakauer könyvéből készült film ezt részletesen bemutatja nekünk, odaadó pontossággal, az emlékezés páratlan tiszteletével és naturalisztikusággal, amely egyébként ironikus.

A film egy kalandvágyó férfi, Christopher McCandless (aki később Alexander Supertramp lesz) reneszánsza, aki otthonhagyja a családját és minden dolgot, ami eddig fontos volt az életében, majd szó szerint világgá megy. Mindenhol jár és mindenhol tanul valamit, amit nem felejt el megosztani velünk, ezáltal már nem csak ő szerez tapasztalatot, hanem mi is. Akibe beleakad, azzal emlékezetes kapcsolatot alakít ki, mert nyomot hagy mindenkiben. Ő fontos, mert másnak tartja a világot, mint a legtöbb személy. De eközben ő is rájön egy hatalmas dologra: az ember egy társas lény és szeretet nélkül nem létezik. De nem csak ezzel kapcsolatban lesz több, hanem hogy az általa imádott természet is olyan mint a legtöbb dolog: veszélyes és kiszámíthatatlan, bár ez nem mérvadó ebben a történetben, ugyanis ő abban halt meg, amit szeretett. Ráadásul 

boldogan halt meg. Elképesztő.

Az Út a vadonba c. mű esetében nem beszélünk a megvalósításba fektetett dollármilliókról és ez rendkívül meglátszik, még is így lesz az egész egésszé, így lesz "természetes". Végre nem egy igazi propaganda film, de azért azt nem kérdőjelezhetjük meg hogy egyáltalán nem az. Hisz ez is propagálni akar valamit, amit nagyszerűen teszi, de legalább nem olyan hatásvadász klisékkel, melyektől már hányingert kap az ember. Az operatőri munka ezzel egyenesen arányosan rettenetesen tetszett, felejthetetlenek a képsorok és az azokban fel-feltűnő élet. Sean Penn kitett magáért, megmondom őszintén nem gondoltam volna hogy ilyen szintű rendezést látok tőle, de szerencsére ezek a felvetések nem teljesültek és nagyon-nagyon meg vagyok elégedve. A tájak megnyilvánításaihoz nincsen szavam és akkor sem volt, amikor láttam őket, 

egyszerűen csodálatosak és ennél többet nem lehet nyilatkozni erről.

És itt van Emile Hirsch, aki nélkül nem sikerült volna ennyire hatásosan a produkció és ezt bármikor fel merem vállalni. Leonardo DiCaprio lett volna a választott tehetség eredetileg, de úgy érzem, hogy vele sem lehetett volna jobb színészi alakítást nyújtani. Egyszerűen elvarázsoltak Hirsch megnyilvánulásai, kifejezései, érzelmei. Ez a művészet.

A mű 5 fejezetből áll, amely nyomatékosítja az általam fentebb megnevezett "reneszánszot", hisz minden fejezetcím egy-egy emberi életszakasz nevét kapta. Mégis azt láthatjuk, hogy eléggé rövidéletű volt ez az újjászületés, mintha nem úgy sikerült volna, ahogy az tervben volt, de egy biztos. Megérte újjászületni. Christopher McCandlessért megérte.

Egyáltalán nem vagyok tisztában vele, hogy a könyvhöz hű -e a film, de úgy érzem hogy ez nem egy könyvadaptáció volt, hanem egy személyadaptáció, az emlékezetes Christopher McCandless története. Penn 10 évet várt az elkészítéssel, ugyanis a 

családtagok beleegyezését akarta kérni, erről egyébként a film végén láthatunk egy tömör köszönetnyilvánítást, ami szerintem rengeteget jelent. És az is rengeteg jelent, hogy sikerült egy ilyet alkotni. Nagyon tetszett és mindenkinek csak ajánlani tudom.