Egy maréknyi dollárért
FIGYELEM! A KÖVETKEZŐ KRITIKA AZOKNAK SZÓL, AKIK MÁR LÁTTÁK A FILMET, DE KÍVÁNCSIAK EGY EMBER VÉLEMÉNYÉRE ÉS A SAJÁT GONDOLATAIKAT VALAMIFÉLEKÉPPEN ÖSSZE SZERETNÉK EGYEZTETNI EGY ÍRÁSSAL! TARTALMAZNI FOGJA A FILM VÉGÉT ÉS A FONTOSABB MOTÍVUMOKAT, TEHÁT SPOILERES! KIFEJEZETTEN AZOKNAK AJÁNLOM, AKIK MÁR MEGNÉZTÉK EZT A MŰVET.
EZUTÁN PEDIG ARRA HÍVNÁM FEL A FIGYELMET, HOGY A KÖVETKEZŐ ÍRÁS CSAK AZ ÉN ÁLLÁSPONTOM, AZ ÉN VÉLEMÉNYEM: ETTŐL MÉG NEM KELL IGAZNAK LENNI! JÓ SZÓRAKOZÁST!
Clint Eastwood a spagetti western egyik legkiemelkedőbb színészi alakja, aki szinte mindegyik filmben egy szivarfüstbe burkolódzó, mesteri fegyverforgató, fekete humorral megáldott magányos farkast játszik. Kiemelkedően eredeti arcmimikájával pedig nagyban hozzájárult Sergio Leone több filmjének sikerességéhez. Ámde itt még alig ismerték, mégis megmutatkozott tehetsége a filmszakma irányultságában. A maréknyi dollárért a Dollár-trilógia(Ez volt az első, aztán jött a Pár dollárral többért és a Jó, a Rossz és a Csúf) első része, melyet a mai napig fontos filmnek tartanak számon, leginkább ez az atmoszféra-teremtés szempontjából köszön vissza.
Én általában sosem szerettem a westerneket, legyen az akármilyen, de az atmoszféra, a légkör mindig elkapta a tekintetemet, mert úgy gondolom, hogy ez fontos stílusjegye az ilyesfajta filmeknek. Ennek megteremtéséhez pedig meg kell mondani őszintén, a nagymester, Sergio Leone értett a legjobban, amelyet itt is megmutatott. A poros vidék, a ringó pisztolytáskák, a kisvárosi kocsmák érzete elfelejthetetlen. Ezt kipótolja még Ennio Morricone, az egyik leghatalmasabb filmzeneszerző csodálatos műve, amely megmutatja nekünk, ki is ez a férfi, aki átver két rivális bandát egy maréknyi dollárért. Tetszettek a már fentebb említett fekete humorral átitatott dialógusok. És ez az egyik legfontosabb tulajdonsága a műfajnak, a cselekmény nagyszerű kibontakoztatása mellett.
A hős és a csaló eszményképe egy érdekes egyveleget alkot Leone filmjében, amely egyben izgalmas, de néhol (meg kell hagyni nagyon ritkán), legalábbis nekem eléggé vontatott. Mégis mérföldekkel jobbnak tartom a nagyon rendkívülinek hangoztatott és kedvel kultuszfilmmé vált A Jó, a Rossz és a Csúf c. filmet. Túlzásnak éreztem az abba belefektetett játékidőt, míg ezzel szemben A maréknyi dollárért nem volt túljátszva, nem akartak semmit elhúzni és épp ezért tetszett a kivitelezés. Nem mentek bele túl nagy karaktertörténetek folyamaiba, amely szerintem itt azért nem nagyon szerepelt, hisz egy gyors kezű pitiánerről nézhettük a valóban szép képkockákat és nem kellett semmi mással foglalkoznunk, csak hogy élvezzük. A megjelenés éveiben rengeteg ilyen western került terítékre, de mégis ez volt az a mozgókép, amely megalkotta a spagettiwesternt, mint műfajt. Ezért szilárd meggyőződésem hogy jogosan kapott jó értékeléseket, hisz amelyik film korszakot képes alkotni, az örökké fennmarad és ez a nagy büdös harci helyzet az Egy maréknyi dollárért c. Leone-produktum esetében is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése