Amélie csodálatos élete
FIGYELEM! A KÖVETKEZŐ KRITIKA AZOKNAK SZÓL, AKIK MÁR LÁTTÁK A FILMET, DE KÍVÁNCSIAK EGY EMBER VÉLEMÉNYÉRE ÉS A SAJÁT GONDOLATAIKAT VALAMIFÉLEKÉPPEN ÖSSZE SZERETNÉK EGYEZTETNI EGY ÍRÁSSAL! TARTALMAZNI FOGJA A FILM VÉGÉT ÉS A FONTOSABB MOTÍVUMOKAT, TEHÁT SPOILERES! KIFEJEZETTEN AZOKNAK AJÁNLOM, AKIK MÁR MEGNÉZTÉK EZT A MŰVET.
EZUTÁN PEDIG ARRA HÍVNÁM FEL A FIGYELMET, HOGY A KÖVETKEZŐ ÍRÁS CSAK AZ ÉN ÁLLÁSPONTOM, AZ ÉN VÉLEMÉNYEM: ETTŐL MÉG NEM KELL IGAZNAK LENNI! JÓ SZÓRAKOZÁST!
Csodálatos. Jean Pierre Jeunet, a francia újhullám talán legkiemelkedőbb alakja a szemünk elé varázsolt egy őrangyalt, akit furcsa emberek, furcsa életek vesznek körül. Ő pedig mindenkinek bearanyozza az életét, áldják ott, hol jár. De igazából nem neki köszönhetnek mindent, hanem saját maguknak. A lány csak megmutatta az utat, a macskaköveken már nekünk kell átlépdelnünk. Amélie olyannyira más életeken segít, hogy a sajátját nem veszi figyelembe. És pontosan egy olyan ember segít neki, akiről azelőtt ő gondoskodott. Valóban csodálatos.
2001-ben egy olyan burleszket kapott a világ, amelyet még talán soha. Egyben könnyed, egyben nehéz a mű humora, de úgy gondolom hogy bárki be tudja fogadni. Ezt elősegíti Audrey Tautou frenetikus naiv angyal-kosztüme, amelyet nem igazán felejt el az ember. A képi világ magával ragadó, éppen ahogy az atmoszféra is. Szilárd meggyőződésem hogy ezt ugyancsak a megjelenés teszi azzá, ami. Jeunet tehát nem hiába választotta, a később a film miatt díjat is nyert Bruno Delbonnelt. És mintha ez még nem lenne elég, rendkívüli szimbólumokat tartogat számunkra ez a humoros-romantikus eposz. Ott van a
játékidő alatt párszor feltűnő TV-nézési motívum, amelyben Amélie a saját tudatalattiját vetíti ki egy dokumentumfilmbe, ezzel megérthetjük naiv lelkét és ott van a piros tornacipős fényképezőautomata-szerelő, amely köré valami nagy hűhót
kerített az angyalunk. Hisz nem is olyan bonyolult a szerelem, csak kell valaki, akivel átélheted, valamint kezdjünk élni. Sablonos nem? Lehetséges, de az Amélie csodálatos élete c. film olyan körítést ad a mondanivaló mellé, amely egy életre megragad bennünk és a falhoz csap minket: Élj!
Szinte mindegyik karakter szimpatikus, beleértve a fanatikus diktafon-őrültet is, aki nem bír egy percet sem ki anélkül, hogy ne jegyezze le a gyanús dolgokat szeretője körül és állandóan ott ül a Kávezóban, ahol Amélie is dolgozik. A jellemfejlődés itt egy lételem, szinte az egész mű arra épül: ki hogyan változik meg a felvilágosodás hatására. Amélie
tehát egy újrafelvilágosító, ha még eddig nem lett volna elég az okosságból. Pedig neki nem volt különösebben csodálatos gyermekkora, hisz mindig is egy szerény, naiv kislány volt és most ő tanítja meg az életre az embereket. Ha egy kicsit jobban figyelünk, az ő élete mindig is csodás volt, de szerinte csak a film végén, a szerelme beteljesülése végett valósult ez meg.
A fotóskönyv a történet alapja, amely egy sejtelmes dolog és egy darabig nem igazán értjük, miért is kell ennek szerepelnie. A férfi, aki fanatikusan gyűjti az összetépett fotókat lesz később Amélie szerelme és a film alatt végig követik, kergetik egymást, futnak egymás után, de egyikük sem tudja hogy mit érez a másik. Sőt, sokáig nem is
foglalkoznak vele. Nagy kár, és erre rájön Amélie is. A szerelő pedig mindent megvilágít.
Mindentől eltekintve, tartalom nélkül is lenyűgözne ez a produkció és ez nem más, mint Jeunet érdeme, aki egy ékkővel jutalmazta meg a filmtörténet sokéves palettáját, amit véleményem szerint bőven megköszönhetünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése